Olvastam is már, sőt, történetesen meg is van. Szóval nem vettem zsákbamacskát. Ráadásul Rátóti Zoltán olvassa fel, ráadásul jól. Szóval megvolt a szórakozás.

(Ráadásul mandalákat festettem közben, az meg éppenséggel passzol...)

Nem vagyok különösebben Coelho-fan, miután egy könyvét már félbe is hagytam. Az Alkimistát szeretem, mert rólam szól ;), De A Zahírt sem utoljára hallgattam.

A történet két évet ölel fel, onnan indul, hogy az író felesége, Esther 10 évi házasság után egyetlen szó (üzenet, utalás, előzetes veszekedés, szóval minden jel nélkül eltűnik. Semmit sem visz magával, amiből akár emberrablásra is lehetne következtetni, CSAK az iratait, ami viszont elég komoly üzenet, hogy magától ment el, mégpedig nem valamiféle szeszélyből. Na az is megérne egy könyvet, hogy ő mit hogyan élt meg. Sok mindent megtudunk persze az előzményekből, meg abból, mi van most vele, miközben a férj kisebb-nagyobb intenzitással keresi, de csak másodkézből. Bár Esther is írna! Mármint könyvet, mert egyébként újságíró.

A - legalább valamelyest - spirituális(nak nevezett) írók művei mindig belső utazást is jelentenek (igen, végül is, talán az összes többi is...), izgalmas a történet, a szereplők érzései és gondolatai felhoznak tapasztalatokat, emlékeket. Ennél nem leszek személyesebb ;), de két évvel ezelőtt, mikor először olvastam a könyvet, teljesen más utazás volt :).