A bemutatóterem lázában égek - néha elég fárasztó, de általában inkább lelkesítő ez a láz. Viszonylag pontosan megterveztem, miből mennyi legyen ebben a bemutatóteremben.

Hadd osszak meg egy titkot. Bár nem is olyan titok, inkább ésszerű és logikus. Amikor Pesten éltem fél évig, akkor tűnt fel. Valamikor azt gondoltam, az lesz a megoldás számomra, hogy én majd csak festek, aztán beviszem boltokba az alkotásaimat, és mindenki boldog lesz. Aztán megláttam, mennyit kérnek értük.

Nem vagyok olcsójános, sem álszerény. A különböző festmények, ajándéktárgyak, gyöngyök árát két szempont alapján határozom meg. Az egyik a befektetett anyag és munkaidő. A másik, hogy én mennyit adnék értük. Szépek a mandaláim, bármilyen szaktekintély akarna meggyőzni, hogy nem is szépek, nem hinnék neki. De én sem adnék értük hatezer forintot - márpedig mire a bolt ráteszi a hasznát, meg a személyi jövedelemadóját meg a jóég tudja mit, addigra ennyibe kerül. A mécsestartóim elbűvölőek, amikor sötétben, félhomályban körülüljük, csodálatos hangulatot varázsolnak. Na de 2.500 Ft-ért... Igen, tudom. Ausztriában láttam a gyöngyhorgolt nyakláncot 18.000 Ft-nyi euróért, én meg kérek érte mondjuk háromezret. DE EZ ITT Magyarország! Én azt akarom, hogy azok, akiknek tetszik, megvegyék. Nem akarom, hogy mindenkinek tessék, de akinek tetszik, az ne forduljon ki a boltból keserűen.

Ezért van szükségünk arra - a vevőimnek és nekem is -, hogy közvetlenül legyünk kapcsolatban, hogy ne kelljen a csatornákat megfizetni. Így mindenki jól jár :) Hogy a kecske is jóllakjon, meg a káposzta is megmaradjon. Hogy legyen kis egyensúly az érdekek között!

Jó hír: már biztos, hogy lesz hely, már csak az a kérdés, hogy az "A" vagy a "B" verzió :)