Nem volt könnyű választani, és én - bevallom - mindig kellő kajánsággal élvezem szegény kedves megrendelő kínlódását. Mert tudom, hogy ilyen gond akkor van, ha mind nagyon tetszik, és - bevallom - az mindig hihetetlenül jó érzés. Azt vallom, hogy az igazi elismerés az, mikor megveszik, amit csináltál. Nem, nem anyagias gondolkodás ez, csak realista. Az emberek kedvesek, és szeretnek kedvesnek lenni. Meg aztán, amikor azt mondja, hogy szép, amit csináltál, talán csak ahhoz képest méri, hogy annál szebb, mint amit esetleg ő tudna csinálni. De amikor áldoz arra, amit alkottál (és itt a szóhasználat lehet nagyon is jogos, a mai világban), azért, hogy azzal ajándékozzon, vagy azzal díszítse az otthonát, amit Te készítettél, na akkor tudhatod, hogy nem csak udvariaskodik!

Szóval megtörtént a kiválasztás, és az is, amire a megrendelő számított, hipp-hopp felmerült még két név, akinek feltétlenül adni szeretnének, szóval ezek mentek el:

Időközben megérkezett és megjavítva újabb útjára indult a rózsaszínű keltás karkötő. Időközben rájöttem, mit rontottam el, hogy baleset érhette, de ezt inkább hagyjuk... :P

Hamarosan elkészül a festő szobám. Ami pediglen súlyos csapás lesz a cicámra. Azt a szobát nem használom (éppen ezért lehet festő szoba), így aztán, mint legnyugisabb helyen, a cica ott szokott szunyókálni (hja kérem, nálunk a macskának külön szobája van, pffff). Mint tudjuk azonban, a cicaszőr az üvegfestés természetes ellensége (sok mással együtt). Ez pedig azt jelenti, hogy amint megérkezik az asztallap, felrakom az ajtót, és ciao gatto! :)