Nem nevezném még kiállításnak. Nem túlzott, még kevésbé nem álszerénységből. Inkább azt érzem, hogy mivel még nem ismernek igazán, és nem tudták, mi vár rájuk, ezért nevezhető inkább bemutatkozásnak. Meg talán azért is, mert a kiállítás az, mikor van egy csomó jobbnál jobb cuccod, és abból kiválasztod a legeslegeslegeslegjobbakat, és kiállítod. (az is eljön :P )

Ez most inkább (de nem csak!) bemutatkozás. Ami elég jól sikerült :) Legalábbis én jól éreztem magam, úgy érzem, sikerült megtalálni az egyensúlyt a maximalizmusom és az öröm között. Úgy értem, annyit dolgozni rajta, amennyit csak lehet úgy, hogy még nagy nagy örömömet is leljem benne. 

Nagyon kedvesen, szeretettel, és persze a várható meglepődéssel fogadták. Ez utóbbit élveztem a legjobban :)

Persze a legjobb érzés, nem is gondoltam, hogy ennyire jó érzés, hogy együtt voltam eddig ismeretlen, idegen emberekkel, akik ugyanúgy civilek, mint én, de ugyanúgy mániájuk, hogy megfogjanak valamit a világból, és ezt átadják, és valami szépség kerül ki a kezük közül, és mi most ezt együtt megmutatjuk. És már mindjárt én sem voltam annyira idegen, és kicsit idetartozóvá lettem. Kicsit az én ügyem is lett ez a falunap, hiszen persze magamért is dolgoztam, de kicsit a közösért is, és jó érzés, hogy itt én is a közös vagyok. Tartozom valahova, mert szeretettel fogadtak. Engem is, és azt is, amit hoztam. Ez fontos nekem, hiszen ez is én vagyok. Mindezt kevesebb, mint öt hónap után.

Ilyen itthon régen éreztem magam...